Ősz Mezzocoronában

Itt van az ősz, itt van újra…vagyis inkább volt, mert ezen a héten kezd téliesedni az idő. Nemhiába, 20 km-re tőlünk síparadicsomok vannak, és elég csak kinéznem az ablakon, körben csak hatalmas hegyeket látok, amiknek bizony a héten már havas a teteje! Az itteni téli időjárást úgy tudnám röviden jellemezni, hogy két elengedhetetlen kellék van: télikabát és napszemüveg. Hideg van, de nagyon erősen süt a nap. Az ősz gyönyörű volt, rengeteget kirándultunk. Kihasználtunk minden időt, hogy a levegőn legyünk. Főleg az erdőbe meg a hegyekbe vágyok mostanában, nem tudom miért. Hát itt aztán kedvemre kiélhetem magam! Gondoltam írok pár sort Mezzocoronáról is, ahol lakunk. 

Tavaly a szomszédos faluban, Mezzolombardoban éltünk, amit mi Petivel csak „betonrengetegnek” csúfoltunk. Nem egy szép falu, nincs sok zöldövezeti része, forgalmas út szeli ketté. Viszont tavaly ilyenkor bazinagy hassal és később egy újszülöttel irtóra örültem, hogy ott lakunk, mert 1 percre a lakásunktól volt a bolt, az iskola és a könyvtár. Akkor ez fontos szempont volt, hogy nem kellett kocsiba ülni, ha el akartunk valamit intézni. Ha meg a természetre vágytunk, autóba ültünk. 15 km-re van Trento, 40 km-re Bolzano, 60 km-re a Garda-ró és 20 km-en belül 3 másik tó is van, a közeli síparadicsomokról nem is beszélve, úgyhogy annyira nem éreztük rossz helyen magunkat. Aztán amikor szóba került, hogy még egy szezonra visszatérünk, egy mezzocoronai lakást ajánlottak fel, és mi örültünk neki. Azért ez szebb falu. Kisebb, de sokkal jobb a fekvése. Mezzolombardoban már délután egyáltalán nem sütött a nap, mert eltakarták a magas hegyek a napot. Itt szinte végig, egész délután élvezni a meleg napsütést. Sokkal több a park, játszótér, zöldövezet, és most meg inkább ez a fő szempont nekünk. Egyébként tényleg egy pici falu, 5000 lakosa van, egy szép temploma, egy óvárosi része régi házakkal (most mi is egy ilyenben lakunk), van néhány üzlet, kávézó, és nagyjából ennyi. Még csak egy vacak opera sincs itt :). (A poént értik, akik értik:) .

A környék híres bortermelő vidék, ergo amerre a szem ellát, mindenhol szőlő van. Meg alma, merthogy almatermelő vidék is. Életemben összesen ennyi almát és szőlőt nem láttam még, mint itt! Ha valaki a mezőgazdaság ezen ágazatában dolgozik, feltétlenül jöjjön el ide! Ilyen katonásan sorakozó szőlőtőkéket, és almabokrokat még nem látott az tuti! Nem tudom leírni, és elmondani, ami itt van. A múltkor a „Val di Non” nevű tájegységen autókáztunk, szólni sem bírtunk egymáshoz a döbbenettől. Fotózni nem volt érdemes, mert olyan objektívet még nem találtak fel, ami ezt a látványt meg tudja örökíteni. Ennyi almát és szőlőt, még soha, sehol nem láttam. Pedig azért pár helyen megfordultunk már életünk során. Többek között Spanyolországban is híres bortermelő vidéken laktunk, na meg Magyarországnak is van Villánya, Tokaja…de ez mégis valami leírhatatlanul hatalmas, mértani precízséggel megművelt vidék. Mezzocorona legnagyobb „látványossága”, amiért elég sok turista keveredik ide, az egy felvonó. Tavaly végig szemeztünk vele, brutális meredeken megy fel a hegyoldalba, még nézni is rossz. Nem mertem bevállalni a terhességem 35. hete után….bár erősen gondolkodtam rajta, de Peti meggyőzött, hogy ott marad az a felvonó, nem fogok lemaradni róla. Aztán tavasszal valahogy elmaradt, már nem emlékszem miért. Idén aztán muszáj volt pótolni. Már annyira idegesített annak a rohadt felvonónak a látványa, hogy nem tudom hova megy, és mit látni onnan fentről:). Egyik nap aztán felkerekedtünk, Simont felpateroltam a hátamra, és felmentünk. Amilyen meredeknek néz ki lentről, menet közben semmit nem éreztünk, pedig mindkettőnknek tériszonya van. Nagyon gyors, max. 2 perc alatt fent voltunk, és a másik pályán lévő, lefele jövő kabin úgy suhant el mellettünk, mint egy gyorsvonat. Gyanítom piszok gyorsan mentünk. Fentről szép a kilátás, bár irtó béna módon nem találtuk meg a hivatalos kilátó pontot. Egyszerűen nem találtuk. Kerestük, kerestük, bolyongtunk az erdőben, de csak az ágak között tudtunk kikukucskálni. Meg ne tudjátok mennyire idegesített:)!

Viszont láttunk sok gombát, mókust, volt egy szuper játszótér, egy fogadó, szép virágok, jól el lehet ott ütni az időt. Egyébként gyalog is fel lehet menni, azt hiszem, egy másfél kilométeres gyalogösvény vezet fel. Rengeteg túrázóval találkoztunk, úgy mentek kezükbe a túrabottal, mint akiket felhúztak. Egy kb 7. hónapban lévő pocakos kismamával is összefutottunk, ő is lentről jött gyalog. Egyedül, rövidgatyában, sportcuccban, lihegve, totál izzadtan, stoperral. Felért, kilihegte magát, aztán egy kabinban utaztunk vele lefele. Neki bérlete volt. Értitek. Bérlete!! Gyalog. A 900 méteres hegy tetejére. Terhesen. Nagy hassal. Egyedül. Hümmögtem is, hogy na én meg még felvonóval sem mertem feljönni. Azt hiszem lazulnom kellene:). Bár átutaztam Európát én is nagy hassal, de legalább nekem nem volt bérletem:). Na ennyi elég a sztorizásból, jöjjön néhány fotó, és egy kis mezzocoronai hangulat.