1 éve ilyenkor kezdődött el minden

A minap olvastam egy cikket az abortusztörvényről, és elgondolkodtam egy pár percig én is az örök dilemmán, hogy az élet vajon a fogantatással vagy a születéssel kezdődik-e.
Rögtön szöget ütött a fejemben, hogy Simon pont egy évvel ezelőtt ilyenkor ért célba. Azaz pont a héten volt 1 éves, ha úgy vesszük:). Annyira felfoghatatlan belegondolni, hogy a másodperc törtrésze alatt változott meg az életünk...hogy ha nem ő a leggyorsabb, akkor ő soha a világra sem jött volna ilyen formában. Számomra a fogantatás és születés még mindig a világ legnagyobb csodája!
Boldog első fogantatásnapot drága kisfiam:)!

Sétálunk, sétálunk...egy kis dombra lecsücsülünk

Csüccs.
Anyukámtól azt tanultam, hogy a gyerekeknek sok friss levegőre van szükségük, ezért Simon születése óta majd mindennap sétálni járunk. Na jó, amikor esik, fúj és mínuszok vannak, akkor nem, de egyébként igen. Túlzás nélkül állíthatom, hogy Mezzolombardo minden utcatábláját betéve tudom, és ha sötétben bekötött szemmel kitennének bárhol a városban, hazatalálnék. Az elmúlt 3 hónapban voltunk körülbelül négyszázszor Trentoban, és kétszáznyolvanháromszor Bolzanoban, egyik helyen sem fog már sok meglepetés érni az életben. A kalterni tó vadkacsái is már előre köszönnek, és a mezzocoronai szálloda kávézójában készítik a frissen facsart narancslevet, ha meglátnak. Simon a séták alkalmával többnyire aludni szokott, bár az utóbbi időben már inkább nézelődik, sőt néha a hisztit is kiveri, mert nem lát ki a mózeskosárból. Ilyenkor kiveszem, és cipelem az ölemben, hogy tudjon nézelődni, míg Peti tolja az üres babakocsit. Praktikusan.
Úgy várjuk az idei tavaszt, mint a Messiást! Hogy mehessünk egy kicsit messzebbre is kirándulni, erdőt járni, hogy végre a hátamra köthessem Simont, meg ne nyolcvanhat réteg ruhát kelljen ráadni. Ez a nagy hátránya a téli születésű gyerekeknek. Mire egy újszülöttre ráadja az ember a harisnyát, a badit, a nadrágot, a pulóvert, a kezeslábast, sálat, sapkát, kesztyűt, az élettől is elmegy a kedve. Simi még a sapkánál vigyorog, aztán a pulóvernél elkezd üvölteni, a kezeslábasnál meg már dobálja magát, így bár alapvetően nem nagyon szeretem, ha cumizik de a sapka és a kezeslábas közé beiktattam a cumit. Aztán amint kilépünk a hidegre, úgyis elmegy a kedve a sírástól. Hidegben nem buli üvölteni, tudja ő ezt jól:).
Meglepő egyébként, hogy milyen enyhe telünk volt itt. Pedig 60 km-re vagyunk Olaszország legnagyobb síparadicsomától, és ha kinézek az ablakon mindenfele hatalmas hegyeket látok, ez alapján felkészültünk egy igazi, kemény télre. Na ez elmaradt.
Tulajdonképpen az Azori-szigetek után ez volt életünk második legjobb tele az időjárás tekintetében. Utoljára karácsonykor esett a hó, és bár a január és február hideg volt, de nagyon sokat sütött a nap! És rájöttem, hogy én alapvetően nem utálom a telet. Ha süt a nap, tőlem lehetnek minuszok is. De a latyak, a szürkeség és a korai sötétedés kicsinál.
De már tavasz illat van, csiripelnek a madarak, nyílik a barka, sőt, ma már a tavaszi fáradtság is elkapott minket:).
Good-bye tél, nem fogsz hiányozni!

Víziszörny és a fingó mókus :)

Először is megnyugtatok mindenkit, nem készülök a fenti címmel gyermek mesekönyvet kiadni. Pedig tutira vennék, mint a benzint áremelés előtt.
Különben ezért szeretek blogot írni. Mert ide minden hülye gondolatomat leírhatom, nincs cenzúra, meg kritika, meg lenéző sóhajtozás. És bizony aki ismer, tudja hogy nekem aztán vannak hülye gondolataim...ráadásul elég gyakran. Aki nem bírja őket, az meg nem olvas, ilyen egyszerű az egész. Szegény Simó! Na majd mire nagy lesz, kitörlöm ezeket a bejegyzéseimet. Bár szerintem addigra tisztába fog jönni az anyja képességeivel:).
Na szóval mostanában kis családunkban újabb becenevek vannak. Peti lett A VIZISZÖRNY! Hogy miért? Történt, hogy egyik este edzés után nem zuhanyzott le a csarnokban, mert simán haza lehet jönni nulla fokban csupa izzadt ruhában, vizes hajjal....és amikor ilyenkor ferde szemmel ránézek, közli, hogy de "nem fázhatok meg, majd megdöglök olyan melegem van"...na ilyenkor érzem azt, hogy egyszerre két gyereket nevelek:).
Na de vissza a történethez. Peti hazajött, és birtokba vette a fürdőszobát, lezuhanyozott és hajat mosott. Közben Simó felébredt, és jelezte, hogy megérett az idő a peluscserére, úgyhogy bementünk Peti után a fürdőszobába. Kicseréltem Simi pelusát a pelenkázóasztalon, majd az ölembe vettem, és elhúztam a zuhanyfüggönyt, gondoltam lessük meg apát így vizesen, milyen vicces már az.
Peti állt a zuhany alatt, vizesen, habosan, és mosolygott Simire.
Simi meg??? Fél perces döbbent, mozdulatlan csönd...nézte, nézte, kidülledtek a szemei, életemben ilyen meglepődött arcot még nem láttam. Peti közben próbálta menteni a helyzetét "itt van apuci"-zással , de a siker elmaradt. Helyette egy hatalmas szájlebiggyesztés, majd kitört a gyerekből a sikítófrász. Igen, igen, pont olyan, mint a horror filmekben amikor a főhős szembe találkozik a szörnnyel. Egy velőtrázó, mélyről jövő sikoltás tört fel belőle, és a nyakamba fúrta magát. Istenem, annyira sajnáltam! Majdnem vele sírtam én is. Gyorsan elkezdtem kihátrálni a fürdőszobából, de azért kis huncut volt, mert kukucskált ám ki a hátam mögül, de közben úgy reszketett, mint a nyárfalevél.
Peti önbizalma kicsit megcsappant, nem gondolta eddig, hogy ilyen rosszul mutat meztelenül. Na jó, most mondhatnám, hogy én is szoktam tőle sikoltozni, amikor így látom, de mivel nincs kint a 18 éven felüli jelzés, ezt a vonalat hagyjuk inkább :)
Szegény Simi nagyon megrémült. Peti váltig állítja azóta is, hogy a víz csobogásától, és a zuhanytól ijedt meg, hát nem tudom....biztos ami biztos, én ráragasztottam a viziszörny becenevet:). Azóta csak így hívom:).
A másik új becenév idióta kis családunkban a "fingó mókus" lett. Na, most látom magam előtt anyukám fejcsóválását... jaj, kislányom...bocsi anya. Tudom, kicsit lehetnék prűdebb :).
A fingó mókus értelemszerűen nem engem takar :), úgyhogy kizárásos alapon Simi kapta ezt a szerintem elég szemét becenevet az apukájától. Jaj, de várom már, hogy vissza tudjon neki szólni!
Különben azon gondolkodtam a múltkor, hogy vajon ki találta ki, és mikor, hogy mi minősül gusztustalan dolognak? Mert azzal a személlyel szívesen elbeszélgetnék egy kicsit. Ugyanis a böfögés köztudottan gusztustalan dolog, nem illik, vérciki. Ha meg tüsszent az ember, akkor jó egészséget kívánunk egymásnak. Na most nem sokkal gusztustalanabb dolog, hogy az orrváladék kijön az emberből, mint az, hogy a gyomrából távozik egy kis levegő??? Ááá, én ezt sose fogom megérteni. Na mindegy, etikett, meg miegymás, gyerekkorban mindenki megtanulja, hogy nem böfögünk, nem pukizunk társaságban. Aha, de ezt egy csecsemő még nem tudja :). Ők vígan, jókedvűen böfögnek és durrogtatnak a nagy világba. Végül is, egy tök természetes dolog.
Csak a szupermarketben az előttünk álló sorban ezt mindenki elfelejtette. Meg a kávézóba, ahova beülünk kávézni és sütizni. Na meg a bioboltban, ahol mindig finom teaillat, és síri csönd van. És ilyenkor a szülők égnek, mint a rongy:). Vagy nevetnek egy nagyot az ő kis fingó mókusukon:).
Különben is, nem szégyen az ilyesmi...az amerikai elnök is jár wc-re, meg a legfrissebb szexszimbólum is, sőt az a sok jó pasi is a magazinból. Szóval az egész csak nézőpont kérdése.

A legcukibb nevetés

Már meséltem többször is, hogy Simon állandóan nevet. Én még életemben ennyi nevetést összesen nem hallottam, mint az elmúlt 3 hónapban. Nem tudom, hogy minden kisbaba ilyen jókedvű-e, vagy ő duplán állt sorban amikor a jókedvet osztották, de tényleg hihetetlen ez a képessége. Remélem soha nem fogja elfelejteni, és egész életében ilyen vidám, jókedvű, nevetős lesz, mint kiskorában!
Nagyon sokféle nevetése van.... van a szolid, a szégyenlős mosoly, a fülig érő vigyor, a göndör kacaj, a rosszcsont nevetés, a nyelvkidugós, a sikongatós, az ásításba fulladó, a fürdőzős...stb.
Mindegyiket imádom, de két nagy kedvencem van. Az egyik a reggeli ébredős, amikor kinyitja a szemét, nyújtózik egyet, aztán rám néz, és egy hatalmas fülig érő vigyorral elkezdni a napunkat. A másik pedig a gurgulázó, igazi kisbabás nevetés, amit elég nehéz volt megörökíteni, mert sose tudom előre mikor következik:) de azért egy pici részletet sikerült elcsípni belőle. Hát nem cuki?

Utánpótlás-nevelés

Peti elég korán elkezdte a tréningezését. Pontosan a 2. hónapban. Nem kérdés, hogy melyik sportág szeretetét szívja Simó magába már az anyatejjel.
Labdaimádata genetikusan adott, ahogy mondani szokták "labdára áll a keze". Igaz, hogy egyelőre nem pattogtatja még, hanem inkább a szájába tömi :).
Ezen a képen látszik, hogy tényleg jól áll a kezében a labda:)

Simon 3 hónaposan

Dokumentálom a 3 hónapos kort is néhány fotóval. Igazi nagyfiú lett, lassan lejár a hátulgombolós rugdalózók és kötött mamuszok ideje is:). Múlt héten már mint a nagyok, farmerban és sportcipőben mentünk sétálni:)

(megjegyzés: első sportcipő sponsored by Salki)

Boldog Valentin napot!

Ma Valentin nap van. A szerelmesek napja, vagy mi a szösz. Bár szerelmesek vagyunk:), de mégsem tulajdonítunk ennek a napnak nagy jelentőséget. Nincs nálunk hagyománya, ezért nekem olyan mű, amerikautánzós, sokpénztvackokraköltős ünnep ez.
Idén mégis beálltunk a sorba. A férjemtől Valentin napi ajándékot kaptam! Igaz, csak a pénztárnál a sok szívecskés csomagolópapír láttán jutott eszünkbe, hogy most van Valentin nap, de mindegy.
Hogy mit kaptam? Egy szemránckrémet :). Igen, tudom, naív, szőke nő vagyok, aki elhiszi, hogy 7 nap alatt eltűnnek a ráncai, de most nem is ez a lényeg a sztoriban.
Pár napja épp hajat szárítottam, közben néztem magam a tükörben, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy legalább hat-nyolc új ránc keletkezett a szemem alatt. Ezek még 1 hónapja tutira nem voltak ott, úgyhogy totál kétségbe estem. Ha ilyen intenzíven folytatom az öregedést, elkezdhetek gyűjteni az öregek otthonára! Nem értettem a dolgot, mert még arra sem foghatom, hogy kialvatlan, fáradt vagyok. Simon szerencsére a jó alvókáját tőlem örökölte, úgyhogy a napi 10 óra alvásom garantált, és egyáltalán nem érzem magam leharcoltnak. Alapvetően nem félek én az öregedéstől, de ha így folytatom tovább, hogy 30 évesen havonta hat-nyolc új ráncom keletkezik, jövő ilyenkor már úgy fogok kinézni, mint Spéter Erzsébet. Mélységes depresszióba estem. Úgy 3 percre. Többre nem volt időm:).
A nagy gondolkodásban végül arra jutottam, hogy nem élhetek tovább egy új szemránckrém nélkül. Bár van egy, de úgy tűnik, az mégsem elég hatásos.
Hát így történt, hogy a szombati trentoi csavargásunk alkalmával betértünk egy drogériába, és választottam egy új szemránckrémet. Valentin napra.(ráfogtuk)
Hazajöttünk, persze rögtön bekentem magam vele. Petiéknek este meccsük volt, így egyedül töltöttem az estét Simóval. 2 órán keresztül feküdtünk a földön, és kacagtunk....én még ilyen nevetős gyereket soha életemben nem láttam! Ránézek, nevet. Beszélek hozzá, nevet. Énekelek neki, nevet. Bohóckodok neki, kacag. Beteszem a kiságyába, üvölt:). Bemegy hozzá, fölé hajolok, abba hagyja az üvöltést, rám néz a könnyáztatta arcával, és nevet. Bármit csinálok, ő nevet.
Én pedig nem tudom megállni, hogy ne nevessek vele együtt...hát így telt el a mai esténk is, nevetve. Fürdéshez készülődtünk, amikor utamba került ismét a tükör. Belenéztem, és még mélyebbnek láttam a szemem alatt a ráncokat.
Már épp készültem a lancome.com oldalon egy sok "f" betűs szóval tarkított üzenetet írni a gyártónak, hogy menjen a francba a méregdrága szemránckrémével, amikor rádöbbentem, hogy de hisz ezek a nevetőráncaim!!! Egész nap letörölhetetlen mosoly van az arcomon már lassan 3 hónapja, és ez az eredménye. Nevetőráncok. Mégsem öregszem, csak a kisfiam írta bele magát az arcomba:). Minden egyes nevetőráncom a vele eltöltött napok eredménye!
Így már mindjárt más a helyzet...mindegy, most már magamra kenem azt a krémet. De azt hiszem nem kérdés, hogy a Lengyel Simon kontra Lancome harcból ki fog győztesen kikerülni:).

Anya csak egy van

Ezt a blogot azzal a nem titkolt szándékkal kezdtem el írni, hogy majd egyszer ha Simó felnőtt lesz, tudja, hogyan teltek élete legelső évei. Lássa magát a kiskori képeken, tudja majd, hogy hol és milyen körülmények között született, hogyan váltak a szülei szülővé, mire tanította meg őket, és mit jelent ő a mi életünkben.
Azt gondolom a szülővé válás az élet egyik legszebb ajándéka. Egy olyan ajándék, amit az ember el sem tud képzelni, amíg át nem éli!
Mi még mindig abban a fázisban tartunk, hogy nem tudjuk épp ésszel felfogni, hogy belőlünk lett egy új élet. Még mindig napjában legalább 10-szer hitetlenkedve összenézünk, és csóváljuk a fejünket, hogy hogyan lett abból a kis 5 mm-es petezsákból egy ember. Ezen kívül legalább napjában 20-szor feltesszük a költői kérdést, hogy hogyan lehet valakit ennyire szeretni? Hogy lehet valakinek csak a mosolyától, a nézésétől ilyen boldognak lenni?
Eldöntöttem, hogy egyik nap fogok egy nagy fehér papírt, és elkezdem ébredés után strigulázni, hányszor pusziljuk meg egy nap. Gyanítom egy hatalmas fehér papírra lesz szükségem:). Imádjuk az illatát, a szuszogását, a nevetését, a huncut nézését, minden kis porcikáját, még nem sikerült betelni vele. És egyúttal megtudtuk mit jelent a szülői aggódás is.
Mindig mondta anyukám: majd megtudod te is egyszer, ha gyereked lesz!
Jelentem anya, megtudtam:) és egyúttal nagy közönség előtt bocsánatot is kérek minden vétkemért. Eddig is tudtam, hogy belőled csak az aggódás beszélt, de ilyenkor érti meg igazán az ember, hogy amit a saját gyereke iránt érez, az nem egy átlagos aggódás! Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz velem kamaszkorában:).
Ráadásul szentimentális is lettem. Képes vagyok egy pelenka reklámon sírva fakadni, egy picit megható filmtől zokogni, és bevallom, hogy néha már attól is néha könnyek gyűlnek a szememben, ha csak rám mosolyog Simi. Milyen érdekes, hogy az ember amíg gyerek, totál értetlenül áll az anyák napi ünnepségen is, és nem érti, hogy a jelen lévő kb. 30 anyuka miért sír ezen a béna kis műsoron??Aztán amikor átkerül a túloldalra, akkor egyből megérti:).
Egyik éjszaka felébredtem valamire, együtt aludtunk hárman a nagyágyban. Peti volt a nagy kifli, én a közepes kifli, Simi a kis kifli. Felébredtem, és nem akartam visszaaludni. Szerintem legalább egy órát mozdulatlanul feküdtem, mert nem akartam, hogy véget érjen az a pillanat. Hallani a szuszogásukat, érezni a testük melegét, fogni a kezüket, simogatni az arcukat...nincs ennél csodálatosabb érzés a földön! Simon, hihetetlen boldogságot hoztál az életünkbe!
Na most megyek, és stílusosan felitatom a könnyeimet. Már most, előre bocsánatot kérek az anyáknapi viselkedésemért:). Majd az utolsó padsorba ülök, jó?

Játék határok nélkül

Simon egyre többet van ébren, nagyokat játszunk vele. Letelepszünk mindhárman a nagyágyra, és megy a nevetgélés, labdázás (már megindult a korai fejlesztés:). Nagyon szeretem ezeket az együtt töltött órákat, napról napra látnom ahogy ügyesedik, fejlődik.
Legutóbb annyira kimerült a sok játékban, hogy egyik pillanatról a másikra elaludt. Olyan édes volt! Kiterült mint egy kis béka, és békésen szendergett a játékai között...anya legalább tudta nyugodtan fotózni közben:).
Az utolsó képet a keresztapukájának küldjük!

Tiszta anyjapja ez a gyerek!

Minden emberben van egoizmus. Hogy kiben mennyi, az emberfüggő. De az biztos, hogy amikor megszületik egy gyermek, a szülők legelső dolga az lesz, hogy alaposan átvizsgálják, kitől mit örökölt. És hízik a májuk, ha valami hasonlóságot felfedeznek! Amikor Simon világra jött, rögtön a hasamra tették, betakarták, és jó pár percig így feküdtünk a félhomályban. Ez volt az első találkozásunk. Jó alaposan szemügyre vettem és bevallom, úgy éreztem, mintha tükörbe néznék. Mintha önmagamat láttam volna viszont. Később elvitték letörölgetni, megmérni, felöltöztették, és Peti kezébe adták. Ültek az ágyam mellett, és Peti csak ezt hajtogatta fél órán keresztül: "Simó, te tiszta anyád vagy", "Juca, nagyon durván rád hasonlít", "öregem, mintha te néznél rám". Úgy feszítettem a büszkeségtől, hogy majd' leestem az ágyról. Másnap körbe küldtük a fotókat a családnak, barátoknak és jöttek az sms-ek...milyen gyönyörű ez a gyerek, és tiszta anyja! Az egom itt már az egekben járt:).Pár hét múlva már kezdtem szegény Petit sajnálni, hogy ő sehol sincs...előkerestük a gyerekkori fényképeinket, és elkezdtük elemezni. Még mindig felém dőlt a mérleg. Aztán olyan 1-2 hónapos kora körül, hirtelen megindult a változás. Egyre inkább kezd apásodni. Az orra, a pufi kis arca, a szeme formája, a szempillája, a nagy keze, lába. De vannak napok, pillanatok, amikor meg tisztára úgy néz, mint én. Egyszóval igazi keverékünk lett. Egyikünkre sem hasonlít kifejezetten, hanem egy kicsi belőlem, egy kicsi Petiből. Megmutatom mi hogy mutattunk kis korunkban, és aztán kedvére elemezgetheti mindenki, hogy kitől mit örökölt :)
A fekete-fehér képeken én, a színeseken Peti látható.
Mivel szeretek elveszni a részletekben, jöjjenek sorra azok a testrészei amiket tuti NEM tőlem örökölt..
A szempilláiért megesz a sárga irigység, én ilyeneket sok ezer forintért kapok, és azokat is csak rövid időre :(

A fülei tisztára olyanok, mint Petinek..bár kezd ez picit elálló lenni, szóval kezdek előjönni én is:)


A talpai egyértelműen Petire ütnek! Bár még nem 48-as, de ha arányaiban nézem, bőven lesz annyi:)
A szája és orra ügyében még nem jutottunk dűlőre. Nekem hosszú, Petinek széles az orra, csak reménykedni tudok, hogy nem mindkettőnktől örökölt:). A szája néha olyan mint nekem,de ez is folyamatosan változóban van még. Viszont az álla se tőlem jött:).
A belső tulajdonságairól még korai lenne nagy következtetéseket levonni, de az mondjuk biztos, hogy az akaraterőben messze túlszárnyal mindkettőnket. Már most ő az úr a háznál:).
Eszméletlen kitartással, és akaraterővel tud küzdeni, legyen szó akár kajáról, figyelemről, tiszta pelenkáról.
A türelmét tuti az anyjától örökölte..illetve örökölte azt, hogy nincs:).
A többiről meg majd kb.20 év múlva beszámolok. Addig csak reménykedek, hogy a genetika nem tréfált meg minket. Ugyanis Peti a nagyon okos, de lusta vonalat képviseli, én a kevésbé eszes, de roppant szorgalmas típus vagyok...azaz vagy lusta és kevésbé okos gyerekünk van, vagy egy nagyon okos, és szorgalmas zsenink. Én a tekintete alapján az utóbbira szavazok, de én elfogult vagyok:)

Kiccsaládunk

Tegnap rádöbbentem, hogy nincs is rólunk még olyan fénykép, amin mindhárman együtt vagyunk. Olyan klasszikus családi portré. Gyorsan pótoltam is ezt a kínzó hiányt. Íme, mi, együtt, hárman....egy igazi család lettünk, annyira szuper érzés!!

Kék a szeme, arca csupa derű...

A képek azt hiszem önmagukért (és helyettem) beszélnek:)