Sétálunk, sétálunk...egy kis dombra lecsücsülünk

Csüccs.
Anyukámtól azt tanultam, hogy a gyerekeknek sok friss levegőre van szükségük, ezért Simon születése óta majd mindennap sétálni járunk. Na jó, amikor esik, fúj és mínuszok vannak, akkor nem, de egyébként igen. Túlzás nélkül állíthatom, hogy Mezzolombardo minden utcatábláját betéve tudom, és ha sötétben bekötött szemmel kitennének bárhol a városban, hazatalálnék. Az elmúlt 3 hónapban voltunk körülbelül négyszázszor Trentoban, és kétszáznyolvanháromszor Bolzanoban, egyik helyen sem fog már sok meglepetés érni az életben. A kalterni tó vadkacsái is már előre köszönnek, és a mezzocoronai szálloda kávézójában készítik a frissen facsart narancslevet, ha meglátnak. Simon a séták alkalmával többnyire aludni szokott, bár az utóbbi időben már inkább nézelődik, sőt néha a hisztit is kiveri, mert nem lát ki a mózeskosárból. Ilyenkor kiveszem, és cipelem az ölemben, hogy tudjon nézelődni, míg Peti tolja az üres babakocsit. Praktikusan.
Úgy várjuk az idei tavaszt, mint a Messiást! Hogy mehessünk egy kicsit messzebbre is kirándulni, erdőt járni, hogy végre a hátamra köthessem Simont, meg ne nyolcvanhat réteg ruhát kelljen ráadni. Ez a nagy hátránya a téli születésű gyerekeknek. Mire egy újszülöttre ráadja az ember a harisnyát, a badit, a nadrágot, a pulóvert, a kezeslábast, sálat, sapkát, kesztyűt, az élettől is elmegy a kedve. Simi még a sapkánál vigyorog, aztán a pulóvernél elkezd üvölteni, a kezeslábasnál meg már dobálja magát, így bár alapvetően nem nagyon szeretem, ha cumizik de a sapka és a kezeslábas közé beiktattam a cumit. Aztán amint kilépünk a hidegre, úgyis elmegy a kedve a sírástól. Hidegben nem buli üvölteni, tudja ő ezt jól:).
Meglepő egyébként, hogy milyen enyhe telünk volt itt. Pedig 60 km-re vagyunk Olaszország legnagyobb síparadicsomától, és ha kinézek az ablakon mindenfele hatalmas hegyeket látok, ez alapján felkészültünk egy igazi, kemény télre. Na ez elmaradt.
Tulajdonképpen az Azori-szigetek után ez volt életünk második legjobb tele az időjárás tekintetében. Utoljára karácsonykor esett a hó, és bár a január és február hideg volt, de nagyon sokat sütött a nap! És rájöttem, hogy én alapvetően nem utálom a telet. Ha süt a nap, tőlem lehetnek minuszok is. De a latyak, a szürkeség és a korai sötétedés kicsinál.
De már tavasz illat van, csiripelnek a madarak, nyílik a barka, sőt, ma már a tavaszi fáradtság is elkapott minket:).
Good-bye tél, nem fogsz hiányozni!