Simon már 15 hónapos!

Szerintem egyre jobban hasonlít az apukájára. A köztük lévő imádat továbbra is töretlen:). Simi megtanult igazi, "csuppanós" puszit is adni, és mióta ezzel mutatja ki a szeretetét, mi majd elolvadunk!

Az ásítós arckifejezését tőlem örökölte:-)

Egy csepp bűntudat nélkül megeszi a csokimat...

De jószívűen megosztja a reggelijét a kutyussal.

Egyre többet beszél, és néha már mi is kezdjük érteni, hogy mit mond. A 15 hónapos szókincse a következő szavakból áll: Anya, Apa, Mama, Papa, alma, autó, lámpa, kész, cica, teregetek, ele(fánt). Szinte mindent megért, amit mondunk neki, hihetetlen...úgy szívja magába a tudást, mint egy kis szivacs. A maga nyelvén mindent el tud nekünk magyarázni, nagyon fejlett a kommunikációs érzéke (hm, ezt vajon kitől örökölhette:-)?
Továbbra is igazi téli gyerekként imád a levegőn lenni, mindegy hogy kint mínuszok repkednek, vagy jeges szél fúj. Én már nagyon-nagyon várom a meleget, a napsütést! Ez az idei tél nekem nagyon hosszúnak tűnik már. Valamelyik nap kínomban vettem egy doboz fagyasztott málnát, csak hogy legalább egy kis nyár feelingem legyen:-). Simi és a málna között nem alakult ki első látásra szerelem....elképzelhető, hogy a málna imádat genetikusan nem öröklődik???

Az előző folytatása...

Még az előző bejegyzésemhez kapcsolódik az alábbi videó. Az egyik kedvenc időtöltésünket, a teregetést örökítettem meg:-)

A házvezetők gyöngye

Ez a bejegyzésem sok magyarázatot nem igényel, a képek önmagukért fognak beszélni. Simon aktív részese, sőt, mi több, főszereplője a háztartásunknak. Mindenbe be szoktam fogni...együtt pakolunk(én össze, ő szét), együtt mosunk fel (ő pancsolja a vizet, én törlöm fel), együtt porszívózunk(ő a falat, én a padlót), együtt vásárolunk (amit ő berak a kosárba, azt én kiveszem, és fordítva) együtt teregetünk (én teregetek, ő leszedi a ruhákat), együtt ágyazunk be (ő széttúrja, én összerakom) szóval tényleg semmi jóból nem hagyom ki.
Alapvetően nagyon törekszem arra, hogy egy talpraesett, kicsit "házias" fiút neveljek belőle, akinek nem büdös a házimunka. Aki képes lesz majd a koszos edzőcuccát berakni a mosógépbe, és ki is fogja teregetni, aki elpakol maga után, és nem esik ki a kezéből porszívó, vagy a fakanál. Szerintem ez abszolút nem papucsság, egy férfi az én szememben nem kevesebb, hanem inkább több attól, hogy képes ellátni magát. Remélem ő is majd így fogja gondolni 20 év múlva :-). A továbbiakban beszéljenek a képek helyettem...( a fotók nagy része már régebben készült)

A legszebb olaszországi emlékeink

Olyan érdekes, hogy mennyien kérdezik meg tőlem mióta itthon vagyunk, hogy és milyen itthon? Nem hiányzik Olaszország? Ilyenkor mindig azt válaszolom, hogy szuper itthon, és nem hiányzik semmi! És ez tényleg így van...mint korábban már meséltem, ha az ember hosszú évekig nem él itthon, egy teljesen más szemüvegen keresztül látja a hazáját, amikor visszatér. Arról nem is beszélve, hogy amikor az embernek gyereke születik, egyből teljesen más dolgok lesznek fontosak....ami eddig fontos szempont volt, most hirtelen tök felesleges lesz, és fordítva. Olaszország sem hiányzik különösebben, lehet, hogy mert még kevés idő telt el....majd tavasszal, ha szépen sütni fog a nap, biztos belém fog párszor hasítani,hogy jaj, de jó lenne most elugrani a Garda-tóhoz:-), de aztán felkerekedünk majd, és elmegyünk az állatkertbe helyette, aztán átugrunk tesómékhoz, és gyanítom eszembe se fog jutni a Garda-tó. Szóval minden relatív....
De az egészen biztos, hogy Olaszország akkor is a szívem csücske fog maradni, és tuti, hogy sokszor fogunk oda járni nyaralni, telelni. Rossz emlékek nem maradtak bennünk, Peti távozása után a csapat eléggé szétesett morálisan, és semmi eredményt se tudtak felmutatni, az edzőt is kirúgták. Biztos lenne, aki ennek örülne, hiszen legszebb öröm a káröröm, de nekünk ettől nem lett jobb. Sajnálom azokat az embereket, és ennyi.
Az idő minden emléket megszépít...de nem csak az idő képes erre! Ha történik az emberrel egy rossz és egy nagyon jó dolog egyidőben, tuti, hogy a jó győz! És ez nálunk is így történt.
Az utolsó olaszországi estéinken sokat beszélgettünk, összegeztük magunkban a múltat, és tervezgettük a jövőt, hogyan legyen, mint legyen. Igazából Simon születése óta nagyon vágyunk még egy ilyen kis tüneményre, és az utolsó este úgy éreztük, na ez most a megfelelő időpont. Igen, tudom, másoknak ez tűnne a legnemmegfelelőbbnek, hiszen talán életünk egyik legbizonytalanabb periódusa volt, de mi mindig fordítva gondolkodunk:). És úgy tűnik, Simon kistestvére is pont ilyen fordítva gondolkodik, mint mi,  mert azon az estén megfogant:). Tudtam, és éreztem abban a pillanatban, és úgy indultunk haza, hogy én biztosan tudtam, megint egy életre szóló ajándékkal búcsúzok egy országtól.
Olaszország ezért fog az én szívem csücske maradni. Az egyik gyermekem ott született, a másik pedig ott fogant, szoros érzelmi kötelék ez nekem!
És akkor hivatalosan, ennek a blognak a hasábjain is, nagyon nagy örömmel szeretném bemutatni a mi legkisebb családtagunkat, akinek a várható születési ideje 2011 július vége/augusztus első napjai:

Becsavarodtunk:-)

Bár legutóbb megígértem magamnak, hogy rendszeresen írni fogom a blogot, ez nem jött össze. Mindig van valami....legutóbb betegek voltunk, végigsöpört valami járvány rajtunk. Simonnak ez volt élete második betegsége, nagyon hasonlóan zajlott le mint az első. Irdatlan magas, semmivel sem csillapítható láz, majd torok és mandulagyulladás. Szerencsére a homeopátia most is a segítségünkre sietett, úgyhogy most ismét virtuálisan meghajlok a homeopátia feltalálója előtt, irtó hálás vagyok neki!
A betegség alatt egyszerre jött ki neki három hátsó nagy rágófoga, hatalmas "élmény" volt, én gondolkodtam, hogy kérek egy pszichiátriai beutalót...magamnak persze:). Mindegy, túl vagyunk ezen is, végre meggyógyult, és már 12 foga van! Ha megkérjük hogy mutassa meg a fogait, olyan tündérien tud vicsorítani velük!
Azért amikor beteg volt, fájt a torka, és még a három foga is kínozta, elég nyűgös volt szegény. Ilyenkor a kreatív szülők megpróbálnak mindent....aztán előbb-utóbb felrúgnak minden íratlan szabályt, legalizálják a tv nézést, a cumizást, a csokievést, azaz mindent szabad, amit egyébként nem, csak kicsit jobban legyen.
Én is így tettem, nappal mindent szabad volt, éjjel velünk aludt, picit izgultam, hogy mi lesz miután meggyógyul, de nem volt szívem ellentmondani neki, miközben vacogó foggal rázta a hideg, könyékig dugta a kezét a torkára, mert nem értette mi fáj....azóta már meggyógyult, és minden visszaállt a normális kerévágásba. Nappal nincs cumi, éjjel egyedül alvás van, a tv-t sem nézzük, úgyhogy felesleges volt ezek miatt aggódnom. Nem olyan könnyű elrontani egy gyereket, úgy tűnik:).
A jolly joker játékunk is megvan, felfedeztük, hogy van egy tárgy, ami a legrosszabb passzban is felvidítja. És ez nem más, mint a csavarhúzó!! Meg van érte őrülve! Órákig el tud vele játszani, járja végig a lakást, és keresi a csavarokat....ha talál egyet, megpróbálja beledugni a csavarhúzót, és tekergeti a csuklóját. Döbbenetes, hogy mennyire lefigyelte az apjától ezt a mozdulatot. Ha valami itthon meghibásodik, szinte örömmel mondom ki, hogy Peti, vedd a szerszámos ládádat elő, javítani kell....ilyenkor tudom, hogy fél óra garantált csönd lesz:). Képesek ott ülni, és szöszmötölni fél órát egy kiszakadt zsanér mellett:-). Igazi férfiak!
Néhány életkép...