Anya csak egy van

Ezt a blogot azzal a nem titkolt szándékkal kezdtem el írni, hogy majd egyszer ha Simó felnőtt lesz, tudja, hogyan teltek élete legelső évei. Lássa magát a kiskori képeken, tudja majd, hogy hol és milyen körülmények között született, hogyan váltak a szülei szülővé, mire tanította meg őket, és mit jelent ő a mi életünkben.
Azt gondolom a szülővé válás az élet egyik legszebb ajándéka. Egy olyan ajándék, amit az ember el sem tud képzelni, amíg át nem éli!
Mi még mindig abban a fázisban tartunk, hogy nem tudjuk épp ésszel felfogni, hogy belőlünk lett egy új élet. Még mindig napjában legalább 10-szer hitetlenkedve összenézünk, és csóváljuk a fejünket, hogy hogyan lett abból a kis 5 mm-es petezsákból egy ember. Ezen kívül legalább napjában 20-szor feltesszük a költői kérdést, hogy hogyan lehet valakit ennyire szeretni? Hogy lehet valakinek csak a mosolyától, a nézésétől ilyen boldognak lenni?
Eldöntöttem, hogy egyik nap fogok egy nagy fehér papírt, és elkezdem ébredés után strigulázni, hányszor pusziljuk meg egy nap. Gyanítom egy hatalmas fehér papírra lesz szükségem:). Imádjuk az illatát, a szuszogását, a nevetését, a huncut nézését, minden kis porcikáját, még nem sikerült betelni vele. És egyúttal megtudtuk mit jelent a szülői aggódás is.
Mindig mondta anyukám: majd megtudod te is egyszer, ha gyereked lesz!
Jelentem anya, megtudtam:) és egyúttal nagy közönség előtt bocsánatot is kérek minden vétkemért. Eddig is tudtam, hogy belőled csak az aggódás beszélt, de ilyenkor érti meg igazán az ember, hogy amit a saját gyereke iránt érez, az nem egy átlagos aggódás! Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz velem kamaszkorában:).
Ráadásul szentimentális is lettem. Képes vagyok egy pelenka reklámon sírva fakadni, egy picit megható filmtől zokogni, és bevallom, hogy néha már attól is néha könnyek gyűlnek a szememben, ha csak rám mosolyog Simi. Milyen érdekes, hogy az ember amíg gyerek, totál értetlenül áll az anyák napi ünnepségen is, és nem érti, hogy a jelen lévő kb. 30 anyuka miért sír ezen a béna kis műsoron??Aztán amikor átkerül a túloldalra, akkor egyből megérti:).
Egyik éjszaka felébredtem valamire, együtt aludtunk hárman a nagyágyban. Peti volt a nagy kifli, én a közepes kifli, Simi a kis kifli. Felébredtem, és nem akartam visszaaludni. Szerintem legalább egy órát mozdulatlanul feküdtem, mert nem akartam, hogy véget érjen az a pillanat. Hallani a szuszogásukat, érezni a testük melegét, fogni a kezüket, simogatni az arcukat...nincs ennél csodálatosabb érzés a földön! Simon, hihetetlen boldogságot hoztál az életünkbe!
Na most megyek, és stílusosan felitatom a könnyeimet. Már most, előre bocsánatot kérek az anyáknapi viselkedésemért:). Majd az utolsó padsorba ülök, jó?