Il futuro

Azaz „A Jövő”. Mondták a minap Simire. Igen, már megint meccsen voltunk a változatosság kedvéért. A hét fénypontja nálam!  Mert akkor tudom, hogy este garantáltan jól fogunk aludni. Annyira ki tudja ütni magát este 9-re a sok labdázással, hogy szó szerint beájul az ágyba, és reggelig fel sem ébred.A  második félidőre szoktunk kimenni. Bár napközben fél percnél tovább nem tud egy helyben megülni, a bő fél órás félidőt egy nyikkanás nélkül végigüli az ölemben. Tapsol, kiabál, és nézelődik. Mintha pontosan értené, hogy mi zajlik a pályán! A múltkor elég későn volt a meccs, és bár szombatonként mindig elaltatom d.u.5-6 körül egy jó fél órára, hogy pihent legyen estére, aznap valahogy nem úgy jött ki a program. Ült az ölemben bágyadtan, dörgölte a szemét, huzigálta a fülét, láttam rajta, hogy álmos, hát mondom, ha már ilyen rossz anya vagyok, odaadom neki a cumiját, és azért végignézem a meccset:). 

Csendben ült, laposan nézett, cumizott….mígnem pont az orrunk előtt elkövettek egy szabálytalanságot! Pont a mi csapatunk egyik tagja ellen, aki szegény feküdt a földön előttünk alig pár méterre, mint egy kiterült béka. A nézők persze felhördültek, a játékosok társuk köré gyűltek, és próbálták felsegíteni, az edző őrjöngött, a bírók pedig vakot játszottak, ahogy ez lenni szokott a sportban. Na hát kérem szépen, ezt mégsem hagyhatta Simon annyiban!! Előrehajolt, megmarkolta a cumit az egyik kezével, kirántotta, és összefüggően fél percig mondta a magáét:  dedöödedetöttötetetaddddaad, majd rám nézett, (ugye, anya?)egy teátrális mozdulattal visszanyomta a cumit a szájába, hátradőlt, és nézett tovább laposan. A körülöttem ülők szakadtak a röhögéstől, én a könnyeimet törölgettem. Esküszöm, mint egy felnőtt ember, teljesen úgy nyilvánított véleményt! Holott még nincs egy éves se, nyilván fel sem fogja mi az a szabálytalanság, vagy, hogy valójában mi zajlik körülötte. Viszont pontosan le tudja utánozni a felnőttek viselkedését! Úgyhogy vigyázzunk, kérem, mit és hogyan csinálunk szülőként, mert pikk-pakk ott terem egy tükör előttünk!

Na de vissza a meccsre. Ahogy felhangzik a meccs végét jelző sípszó, én már veszem is le Simi cipőjét, és adom rá a játszózokni. Peti odajön érte, és viszi be magával a pályára. Azt a boldogságot! Tíz percig megy megállás nélkül, megy, mint a mérgezett egér, teper négykézláb sikongatva, mert annyira élvezi, hogy bármerre megy, nem ütközik akadályba. A labdája pedig csak gurul, gurul, hajtja maga előtt veszettül. Viszünk mindig 2-3 játék labdát, de nyilván neki a nagy, jó vaxos meccslabda kell, mi más. Aztán vizsgálja nagy tudományosan a tenyerét, hogy mi a fenétől ragad. 

 Már nagyon ügyesen dob, két kézzel és egy kézzel is, Peti legeslegnagyobb boldogságára egyelőre bal kézzel! Mindig ezen imádkozik az apja, hogy bárcsak balkezes lenne:). De persze még túl kicsi, hogy ezt megítélhessük. És én, nővérem gondos útmutatása alapján, még véletlenül sem befolyásolom a kézválasztását, mindig középre nyújtom neki a tárgyakat! ( Köszi Tesó az agytágítást:). Míg Peti lezuhanyozik, átöltözik, váltunk néhány szót a csapattagokkal, ismerősökkel, ő vígan elszórakoztatja magát a pályán. Van két kislány rajongója is, akik mindig odamennek hozzá játszani. A nézők is sokszor ott maradnak, és figyelik mit művel a pályán ez a kis huncut, ők mondták rá a múltkor, hogy ő a jövő:). Aztán 9 óra körül takarodót fújok, nyilván ezzel a népszerűségi indexem a béka feneke alá kerül. Apa elmegy a csapattal pizzázni, mi addig megfürdünk, pizsit húzunk, szopizás, bóbita, és végül ágyba bújunk mindannyian. Aznap este úgy alszom el, hogy két oldalról egy-egy vaxos kéz szorítja a kezemet…balról egy pici és jobbról egy nagy, de mindkettő egyformán ragad:)