Mindenáron ülni akar. Unalmas már az élet hanyatt fekve. Húzza magát fel, kapaszkodik mindenbe amit ér, mindegy, hogy az a kezünk, a gatyaszára, vagy a pihenőszék széle...Erőlködik, küzd, félelmetes a kitartása.
Mondtam neki, a felüléssel még bőven ráér, nem kell úgy kapkodni, de ő céltudatosan tréningezi a hasizmát. Olyan jókat mosolygunk rajta, néha olyan, mint öreg Pityu bácsi, aki a kelleténél több röviditalt fogyasztott:). Dülöngél, próbálja keresni az egyensúlyát, hozzá nagyokat nyög, annyira édes! És amikor végre sikerül egy kicsit stabilan felülni, akkor jön az elégedett vigyor:)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nem ismerjük egymást, de mióta rátaláltam a blogra, olvaslak Titeket. Muszáj megírnom, hogy Simon egyszerűen gyönyörűűű!!! Csak csodálni lehet a nagyfiút! :)
VálaszTörlésBocsi, csak ezt akartam megírni, mert kikivánkozott már egy ideje. :)
Arany husom :))) Istenem, de sietnek megnőni!!!
VálaszTörlésAz az elegedett kis mosoly, mit mosoly, igazi nagyfius nevetes!!! :) Imadnivalo, ahogyan a videok is, mar varom, hogy osszeeresszuk a ket kis rosszcsontot! :D :)
VálaszTörlésSzia Detti! Köszi szépen, nagyon aranyos vagy:)
VálaszTörlésVlahi, ne is mondd....tiszta lelki beteg vagyok néha, hogy miért nő ilyen gyorsan? Hova rohan az idő:(??
VálaszTörlésSziszi, én is már alig várom.. kitartást mindjárt itt a nyár:)! Nagy puszi Olinak is, és GYÓGYULJATOK MEG gyorsan!!!
VálaszTörlés