Darwin és mi

Rövidke kihagyás után újra itt vagyok. Hiányzásom oka egy "remek" kis arcüreggyulladás volt, migrénes fejfájással, kegyetlen náthával és torokfájással, izom-és ízületi fájdalmakkal fűszerezve. Gyakorlatilag nem volt olyan pont a testemen, ami nem fájt volna. Na de ha az embernek van egy majdnem 4 hónaposa, akkor nem ér rá holmi betegségekkel sokat foglalkozni. Az éjszakák voltak a legborzasztóbbak, mert nem kaptam levegőt az orromon, mire álomba szenvedtem magam, ébredt Simi mert éhes volt, mire végzett az evéssel, addigra újfent bedugult az orrom, és ez így ment 3 éjszakán keresztül. Gyógyszert persze nem mertem bevenni, mert MINDENRE rá van írva, hogy terhesség és szoptatás alatt nem javasolt a szedése...nyilván a legtöbbtől semmi bajom nem lett volna, de a fene sem tudja már manapság. Így maradt a homeopátia, és a szomszéd drogériás néni:). Felvettem a nagykabátomat, sálat, sapkát, és lebaktattam hozzá, hogy adjon nekem valami természetes szert, mert mentem meghalok. Kérdezte, hogy fáj a homlokom is? Mondom naná, homloküregem, arcüregem, mindenem. Gyorsan lekapott a polcról egy dobozt, azt mondta ez remek lesz. Hazajöttem, gugli barátom és az olasz szótár segítségével megfejtettem, hogy amit kaptam az nem más, mint a gyertán fa rügyének kivonata....hmmm, érdekesen hangzik, viccelődtünk is két napig rajta, hogy anya berügyezik, de a lényeg, hogy meggyógyultam. Hogy tőle, vagy nélküle, az lényegtelen. Gyertán rügy bekerült a házi patikámba:).
Na de hogy ne csak magamról beszéljek már megint...Simon jól van, napról napra nő, dumál, és változatlanul vigyorog. Teli szájjal:). Továbbra is minden nap sétálunk 1-2 órát, kezd tavasziasodni az idő, bár ezt félve írom le, mert a múltkori télbúcsúztató bejegyzésem után rögtön sarkon fordult a tél, és visszatért. Szeretem nagyon ezeket a sétákat, mert olyan jókat beszélgetünk Petivel. Persze máskor is beszélgetünk, és régebben is sokat sétáltunk, de ezeknek a babakocsis sétáknak megvan a maga feelingje. Olyan büszkén tudja az ember tolni azt a babakocsit! És amikor a járókelők megállnak, benéznek, tesznek egy-két kedves megjegyzést, az olyan jó érzés! Tervezzük a jövőt, nosztalgiázunk a múlton, vagy az élet nagy kérdéseit boncolgatjuk, illetve elemezgetjük a legutóbb látott filmet, olvasott könyvet, hallgatott zenét. Továbbra is egyik kedvenc témánk a élet kezdete....látni, ahogy napról napra fejlődik Simon. Döbbenetes, hogy hogyan képes havi több, mint fél kg-ot hízni és kb. 4 centit nőni úgy, hogy csak langyos, cukros víz ízű anyatejet eszik. Egyáltalán egy emberi test hogyan tud kinőni a semmiből, honnan tudják a sejtek, a szervek, hogy hova kell nőniük? Az emberi test a világ legprecízebben összeállított gépezete, eszméletlen. Na hát pihentebb napjainkon ilyenekről is beszélgetünk. Meg Darwinról, és az evolúció elméletről. Aztán szöget ütött is a fejembe, hogy mennyi párhuzam van az emberi faj és az állatvilág között. Rengeteg a hasonlóság. Simont alaposan megfigyelve, ezt pár képpel igazolni is tudom :).
Szerintem simán nyithatnánk egy egyszemélyes állatkertet itt Mezzolombardoban!
Mert van ám nekünk egy kis majmunk:Egy igazi, ausztrál kenguru bébink, aki ha rajta múlna, egész nap csak lógna az erszényben:
És bizony néha az állatfajok furcsa keveredésének is szemtanúi lehetünk. Mint például ez a kis barna medvebocs, aki életre szóló barátságot kötött az imádkozó sáskával, ezért gyakran imádkozós pózba vágja magát:vagy ez az erszénylakó, aki úgy tátog, mint egy halacska: