Kirándultunk

Aki olvasta a korábbi, azoris blogomat, az tudja, hogy szeretjük felfedezni a környéket, ahol éppen élünk. Minden országban, ahol eddig voltunk, nagyon sokat kirándultunk. Állandóan kérdezgettem a helyieket, hogy hova érdemes menni, mit érdemes megnézni, szabadidőmben pedig bújtam az internetet, és kutattam a kevésbé ismert helyi látványosságok után. Peti szerint művészi érzékkel találom meg a legjárhatatlanabb utakat:), de egyben a legszebb helyeket is.
Nos, idén egy kicsit ellaposodtunk. Egyrészt mert eddig tél volt, másrészt mert nem túl sok időm volt netezni, harmadrészt mert még nem sikerült a helyi kismamákkal sem elmélyítenem a barátságot a játszótéren. Egyszóval halvány lila fogalmam sem volt eddig, hogy a környéken mit érdemes megnézni. Nyilván voltunk már a közeli nagyvárosokban, felfedeztük a közeli, kalterni tavat, és voltunk a Garda-tónál is többször, de azért magunkhoz képest elég keveset kirándultunk az utóbbi időben. Ma reggel ez fogalmazódott meg bennem, és mivel hét ágra sütött a nap, a tettek mezejére léptem. Kerestem egy térképet a környékről, és ráböktem egy tóra, hogy na akkor ma ide megyünk.
Fogalmam sem volt, hogy ott mi van, de gondoltam biztos szép.
A másik nagy szívfájdalmam az volt, hogy itt vagyunk 10 km-re Olaszország egyik leghíresebb síparadicsomától, és még idén havat sem láttam. Tudni kell rólam, hogy utálom a telet, a havat és a hideget, és még életemben nem síeltem, de ezen majd egyszer változtatni szeretnék. Csak meg várok a megfelelő időzítésre:). Szóval mondtam Petinek, menjünk, nézzük meg a síelőket és ezt a tavat. Felkerekedtünk, csomagoltunk uzsonnát, meg néhány tiszta pelenkát, és alig negyed óra múlva már fent jártunk az óriási hegyek között, amiket egész télen csak lentről láttunk. Gyönyörű idő volt, sütött a nap, még fent a magasban is 15 fok körül volt a hőmérséklet.
Megálltunk a legközelebbi sípályánál, sétáltunk egyet a felvonó körül, gyúrtam egy hógolyót:), beszívtuk a hideg, friss hóillatot, megnéztem ahogy lecsúsznak azokon a meredek dombokon a síelők, és ezzel ki is elégítettem a hiányérzetemet:). Peti meg is örökítette ezt a történelmi pillanatot: én és a sípálya! Már nem két külön fogalom:)!Na jó, letettem a nagyesküt is, hogy ha jövőre itt maradunk, most már 13 év ígérgetés után TÉNYLEG beiratkozok egy síiskolába. (De van egy olyan érzésem, hogy Simon hamarabb fog síelni, mint én.) Hatalmas síparadicsom van itt, én ennyi hotelt meg felvonót még soha életemben nem láttam! Rövid autókázás után elértünk a tóhoz, nagyon közel, alig 25 km-re van tőlünk. Gyönyörű hely! Lago di Molveno a tó neve, és mi Molveno városkában álltunk meg. Nem gondoltam volna, hogy ilyen csodálatos helyek rejtőznek a magas hegyek között. Itt tényleg minden megvan, amire az embernek szüksége van egy jó nyaraláshoz. Hatalmas hegyek, kristálytiszta tó, ápolt, gondozott parkok, játszóterek, hatalmas strand, hajókikötő bérlési lehetőséggel, szebbnél szebb hotelek, túraösvények, hegyi patakok..minden egy helyen. A Garda-tóhoz tudnám stílusban hasonlítani, csak annál sokkal kisebb, és természetközelibb. A tó vízszintje most nagyon alacsony volt, gondolom nyárra engedik tele, láttunk a közelben zsilipeket, azon keresztül szabályozhatják a vízszintet. Egész biztos, hogy vissza fogunk még ide térni, amikor szezon van, és kinyitnak az éttermek, strandok. Már alig várom!
Simi nagyon élvezte a mai napot, többnyire a hátamon lógott és nézelődött, vagy éppen aludt. Olyan édes, ahogy érdeklődik a természet, a madarak, vagy a vízben landoló kő hangja iránt. Néha még a szemöldökét is felhúzza hozzá-olyan tudományosan:). Az pedig nagyon vicces volt neki, amikor anya úgy döntött simán levágja az utat, és megmássza azt a meredek hegyet...amin végül apa tolt fel minket:). No igen, mire felértünk már beláttam, hogy 7 kg a háton megváltoztatja az ember súlypontját.