Pasik

A víziszörnyes bejegyzésem után kötelességemnek érzem, hogy írjak egy kicsit bővebben az apa-fiú kapcsolatról. Mert Simon nem csak sikítófrászt kap az apukájától:). Hanem szeretet is. Peti egy igazi apa! A szó legnemesebb értelmében. Hihetetlenül türelmes, odaadó, szeretgetős, bújós, puszilgatós, játszós, éneklős, mindez napi 24 órában. Hatalmas szerencsének érzem, hogy ketten együtt vagyunk itthon Simóval, tudom, hogy nagyon kevés embernek adatik ez meg. Normális esetben az apák dolgoznak, és csak este fáradtan a fürdetésre érnek haza, alig jut nekik valami ebből az örömből. Nem jól van ez kitalálva:(.
Én minden nap hálát adok azért, hogy ketten együtt élhetjük át ezt a csodaszép időszakot. Minden nap mutat valami újat Simon, akár egy új hang, egy új fajta nevetés, egy új mozdulat, és mi ennek mindketten szem- és fültanúi vagyunk. Már most, alig kevesebb, mint három hónap után is érezni, hogy Simon kapcsolata ugyanolyan erős velem, mint Petivel, és nekem ez annyira jó érzés! Vannak szertartások, amiket vele csinál, és vannak, amiket velem, de a mérleg fele-fele arányban áll. Látszik rajta, hogy ugyanolyan biztonságban érzi magát idegenek között az apjával is, mint velem.
Néha elnézem őket, ahogy összebújnak, és érzem, hogy ez az időszak nagyon biztos alapot teremt az ő kettejük kapcsolatában. Kedvenc helye Peti vállán van, olyan elégedetten tudja 2 méter magasból szemlélni a világot! És mostanában már beszélgetnek is, mint férfi a férfival:) . A múltkor sikerült véletlenül egy ilyen pillanatot megörökítenem, mi ez ha nem szimbiózis??
A következő bejegyzés erejéig át fogom adni Petinek a klaviatúrát, szeretném, ha ő mesélné a szombati eseményeket. Én ehhez már túl szentimentális vagyok:).