Az első meccs

Simon 3 hónapos volt, amikor úgy döntöttem, kész, nem bírom tovább, meccsre kell mennünk. Tudom, egy 3 hónapos gyereknek nem létszükséglet este 9-kor meccsre menni, de mi nem egy átlagos család vagyunk:). A sport határozza meg az életünket, és valószínűleg Simó is ebben fog felnőni, ezt fogja példának látni. Tehát teljesen mindegy, hogy mikor kezdem el ehhez hozzászoktatni. Mivel pont azon a hétvégén jött Manci Mama és Miklós látogatóba, amikor Petiék itthon játszottak, úgy gondoltam ez egy tökéletes alkalom. Menjünk el mindannyian, az egész család! Simi egy cseppet sem tiltakozott az ötletem ellen, mert este 10-kor ő mindent nagyon szeretne csinálni, csak aludni ne kelljen.
A meccset egy mukk nélkül végigülte, hiába szóltam hozzá, rám se nézett, csak követte a pályán történő eseményeket a szemével. Teljesen komolyan és átszellemülten nézte, ahogy futnak a fiúk a pálya egyik feléről a másikra. Manci nénivel végig szurkolták a félidőt, Mama szokás szerint kiabált, hogy "védekezz!" :) , meg hogy "hajrá Corona" :), Simi egyelőre még nem szólt semmit, csak nézett és figyelt. De szerintem hamarosan eljön az idő, amikor ő is aktívan fog szurkolni!
A meccset megnyerték a fiúk, Peti 10 gólt lőtt. Nyilván nem ez volt pályafutásának legfontosabb mérkőzése, hiszen egy sima bajnoki találkozó volt, de lelkileg talán mégis azzá vált.
Nem hiszem, hogy sokan elmondhatják magukról a sportolók közül, hogy a lelátón 4 generáció szurkol nekik...A fia, az édesapja és nagymamája. A ráadás meg én voltam:).
A meccs végén átnyújtottam Petinek Simit a palánk felett, hogy az ölébe vegye, mire a szurkolók intettek neki, hogy menjen hozzájuk közelebb. A karjában Simonnal átment a pálya másik felére, ahol a közönség felállt, és percekig állva tapsolt nekik, közben pedig kiabálták, hogy "bravo Peter". Bevallom, keményen küzködtem a könnyeimmel, de nem voltam egyedül:). Miklós is elérzékenyült ennél a jelenetnél. Később jutott eszembe, hogy a kamera a kezemben volt, ezt a pillanatot meg kellett volna örökíteni, de akkor hirtelen semmi sem jutott eszembe. Csak annyi, hogy nem vízhatlan szempillaspirált használok.
A vastaps után Peti bevitte magával Simót az öltözőbe, és nagyon tetszett neki az ottani légkör is. Pedig legalább egy tucat két méter magas, jól megtermett, izzadt fiú állta körbe, mindenki egyszerre beszélt hozzá, de ő csak nyugodtan nézelődött. Szerintem szívta magába a hely szellemét.
Mikor Peti visszahozta, csurom vizes volt az izzadt meztől, és ragadt mindene a vaxos kezektől, de ez őt egy cseppet sem zavarta.
Valahogy azt érzem, Peti aktív sportolói karrierje után is fogok én még meccsekre járni :).