Repülő fent, gyerek bent még nem maradt

-tartja a mondás. Ezzel nyugtatom magam napok óta. Hivatalosan (papíron) tegnap kellett volna szülnöm, ám ez az esemény Simon érdeklődésének hiányában elmaradt. Vagy inkább bizonytalan jövőbeni időpontra tolódott.

Néha úgy érzem, én már így maradok, nagy hassal, örökre terhesen, míg világ a világ. Mindig azt érzem, ennél tovább már nincs, közeleg az időnk, de aztán csak nem történik semmi.

A derékbőségem 114cm. 110cm-nél azt mondtam, ennél több már nem lehet, az fizikai képtelenség. És lám. Az emberi test egy csoda!

A múlt heti álmatlan, fájásokkal tarkított éjszakáim után biztos voltam benne, hogy már nincs sok hátra. Most pont az ellenkezőjét érzem. Napok óta nyugalom van, gyakorlatilag egész nap alszunk. A 24 órából 16-ot minimum. Mindenki azt mondja legyek hálás ezekért az utolsó nyugalmas éjszakákért, ennyit a következő évben összesen nem fogok aludni. Igyekszem kihasználni!

Közben nonstop égnek a vonalak, mindenki izgul. Olyan jó érzés tudni, hogy ennyien gondoltok ránk! Néha már úgy érzem magam, mint a CNN külföldi tudósítója egy háborús övezetben, akinek muszáj minden nap friss hírekkel szolgálnia, különben elindulnak érte a mentőalakulatok. (Esetemben a mentőalakulat anyukámat, apukámat és a nővéremet jelenti :).

A stílusos szülés dilemmája időközben megoldódott, a hét minden napja speciális valamilyen szempontból, úgyhogy most már ezzel sem kell foglalkoznom.

Sajnos a szombati meccs sem érte el a kívánt hatást. Pedig gonoszkodtam is egy kicsit. Simon, ha 20 év múlva olvasni fogod ezeket a sorokat, remélem, hogy megbocsátasz érte!Beültem a „kemény magba”. Gondoltam, ha már lúd, legyen kövér. Igen, pont a dobolós ember mellé közvetlenül ültem, aki másfél órán keresztül verte az 1 méter átmérőjű dobot. Jobbomon a kereplő asszonyok, tisztára, mint falun húsvétkor (engem már gyerekként is ki lehetett kergetni a világból a kereplő hangjával). Körülöttem kiabálás, a pályán sípszó, félidőben dübörgő zene, a hatás: SEMMI. Azt hiszem bejött neki a meccs feeling. Utána irány a pizzéria, jó kis „pokol”pizza, hátha kifüstölöm, de SEMMI. Lehet az volt a baj, hogy a házi profiterol lenyugtatta ott bent a kedélyeket.

Tegnap este aztán arra jutottunk, hogy ha az igazi olasz kaja nem csalogatja elő, talán majd a magyar! Kapott szalonnát házi kolbásszal és hagymával….ez így utólag elég elvetemült ötletnek tűnik.

Mert ha mégis múlt éjszaka akart volna jönni, milyen szemétség lett volna szegény szülésznővel szemben …két behagymázott embert órákig szagolni egy szülőszobába zárva, hát nem biztos, hogy a magyarok jó hírét öregbítettük volna.

Ma olaszóra volt, két fájással a két óra alatt, azaz teljes eseménytelenségben telt.

Hát ennyi röviden és tömören az elmúlt hetünkről.

Ha lesz esemény, jelentkezni fogok. Ha meg nem lesz, akkor meg azért :).