A büszke apa újabb bejegyzése

Ennyi kedves szó és biztatás után ismét billentyűzetet ragadok, hogy a kíváncsi és már nem annyira aggódó kedves blogolvasók érdeklődését kicsit enyhítsem. A múltkori bejegyzésem utáni hozzászólásokat olvasva bevallom én is elérzékenyültem, és ez arra inspirált, hogy folytassam A büszke apa című írásom. Sokatokkal ez volt az első „találkozásom”. Eddig csak Jucától hallottam rólatok sok-sok kedves dolgot, és persze én is mindig kérdezem őt, hogy valójában kik bújnak meg ezen nevek mögött. Még egyszer köszönöm a biztatás, a szép és együtt érző szavakat.
Ez az ötödik olyan éjszakám, hogy az én drágáim nélkül, egyedül kell nyugovóra térnem. Nehezen megy az elalvás, egyfolytában csak rájuk tudok gondolni, hogy vajon most éppen mit csinálnak. Simóka evett-e éppen eleget, nem fáj-e semmije, nem sírdogál-e, és ugye az igazak álmát alussza a kis ágyában, nyitott szájjal, mint az édesanyja, néha-néha felszusszanva. Vajon Juca tudott-e pihenni valamennyit, enyhültek-e már a szülés utáni harc nyomai, és hogy mikor jönnek már haza. Várom a holnap reggelt, mint mindet, ami egy magányosan eltöltött estét követ. Ahogy sikerül felébrednem, azonnal indulok hozzájuk, és az egész napot együtt tölthetjük végre megint. Az ok, hogy még nincsenek itthon az az, hogy Simókának van egy minimálisan kicsi fertőzése, amit antibiotikummal kezelnek, és a kúra alatt végéig a kórházban kell maradniuk. Ha minden jól alakul, és miért ne alakulna, akkor a hétfő estét már együtt tölthetjük itthon, családi körben. Úgyhogy szorítsunk a kis harcosnak, hogy gyógyuljon meg mielőbb.
Nincs is szebb érzés annál, hogy szülők vagyunk, apa vagyok, szerető feleségem van. Közületek többen már átéltétek ezt, pontosabban egyfolytában megélitek minden nap, hol könnyebben, hol kisebb nehézségekkel. Akik pedig még nem estek át ezen, nekik csak ajánlani tudom, és biztatni őket, hogy vágjanak bele, megéri :-) Én minden lehetséges időmet velük szeretném tölteni, bearanyozni az életüket a szerény lehetőségeimhez képest maximálisan. Olyan neveltetést nyújtani a gyermekünknek, amilyet mi, Juca és én kaptunk a szüleinktől. Ha már azt a szintet el tudjuk érni ezen a terén, akkor Simon nagyon boldog, kiegyensúlyozott felnőtté válik majd!
Bocsássatok meg nekem, hogy egy kicsit számotokra ismeretlen emberekről is írok most pár sort, de ők is benne vannak a Simonnal kapcsolatos mesénkben. Mondjuk kétlem, hogy valaha is el fogják olvasni ezt a blogot, mivel olaszok lévén, nem „tudni beszélni magyar” :-) A mostani kézilabdacsapatomról van szó. Meg kell hagyni, az utolsó pillanatokban, a szerencse folytán sikerült ezt a klubot megtalálnunk idén, megfelelő helyen, elfogadható kondíciókkal. Sajnos tapasztaltuk, hogy a sport világát sem hagyta érintetlenül a válság. Óriási energiák mozgósításával, a végén már nagyon elkeseredve, türelmetlenül vergődtünk egészen augusztus közepéig, amikor reggel megcsörrent a telefon. Összejött. Úgy érzem, és nemcsak Simon születése miatti eufória mondatja velem, hogy nagyon jó döntést hoztunk azzal, hogy szerződést kötöttem ezzel a csapattal. Juca terhességének ideje alatt nem volt olyan nap, hogy a portás nénitől kezdve, a csapattagokon át a buszsofőrig valaki ne érdeklődjön a hogylétünk felől. Az időm második legnagyobb részét velük töltöm, mint ahogy Juca veletek. Ezért ami neki Ti vagytok, az nekem ezek a játékosok, és a városi kézilabda iránt érdeklődő emberek. A sok szép szó közül, amiket kaptunk tőlük, egy igazán megmaradt. A csapatkapitány az egyik edzés után búcsúzáskor csak annyit mondott, hogy „helyettünk is simogasd, és puszilgasd meg a kis pocaklakót”…Az ember megérzi és tudja jól, hogy mikor igazán őszinték ezek a szavak és aggódások. Ez az volt. Ők nem profi sportolók, nem gladiátorok, hanem jó érzésű, csupa szív emberek. Van köztük mérnök, programozó, üzletember, diák, szakács és még sorolhatnám a különböző foglalkozásokat. Egy közös bennük, hogy szeretnek minket, Veletek egyetemben. Simóka születését együtt ünnepeltük visszafogottan, őszintén. Tegnap az egyik csapattársam az édesanyjával együtt köszöntöttek egy kedves kis csomaggal. A pakkban nem volt semmi más, csak egy Benetton baba zokni, és egy ötsoros üdvözlet magyar nyelven írva! Minden bizonnyal az internet segítségével született a levél, mulatságos fordítási hibákkal :-), de nagyon jól esett. A következő meglepetés az volt, amikor a mai meccsünk előtt pár perccel megszólalt a kapucsengő. Lementem, egy óriási virágcsokorral és egy jókívánság levéllel fogadtak többen a játékostársaim közül (barátnőkkel, feleségekkel együtt), amit persze Jucának és Simonnak szántak átadni. Holnap kézbesítem is a címzetteknek. A mérkőzést egyéb iránt megnyertük. Utána a szokásos közös pizza vacsora következett, ahol még egy megható levelet kaptam tőlük, és ráadásként egy pénzzel teli borítékot. Nem engedték nem elfogadnom…Azonban megegyeztünk, hogy csak abban az esetben élek ezzel az ajándékkal, ha a felajánlott összeget beváltják egy „bababolt” vásárlási utalványára. Így lett. Hát ilyen emberek ők (is).

Szép napot mindenkinek!