Idegtépő várakozás

Hé, emberek, megállt a világ órája! Ne mondjátok, hogy rajtam kívül senki nem vette észre! Hol lehet ezt hivatalosan is bejelenteni?

Szerintem lemerült az elem, vagy lehet, hogy a másodpercmutatók egyet előre, és utána kettőt visszafele ütnek.

Szerintem létezik ilyen. Az idő játszik az emberekkel…hol repül, hol lustán csoszog.

Ma azon gondolkodtam, milyen sok szép idővel kapcsolatos kifejezésünk van: vánszorognak a percek, az idő ólomlábakon jár, megállt az idő kereke, elrepül az idő felettünk, szállnak az évek…stb. Ez számomra azt bizonyítja, hogy valami furcsaság van ezzel az idővel, ha már ennyi kifejezésünk van rá. És akkor még az idővel foglalkozó tudományt nem is említettem. Bár, ha jobban belegondolok, sokat nem is tudok róla.

Arra emlékszem, hogy egyszer egy győri, lányos éjszakai mulatság alkalmával megfejtettük a téridő alagút rejtélyét:). Kár, hogy másnapra mindent törölt az agyam!

No de ezt inkább hagyjuk.

A lényeg: az idő megállt. Csak várok, várok, és várok. Azt hiszem, nyugodtan elnevezhetjük ezt az állapotot az „utolsó napok/hetek szindrómájának”. Nyakig benne vagyok.

Pedig elfoglaltságom akad bőven…de mégis legtöbbször azon kapom magam, hogy az órát lesem, és szörnyülködök, hogy még mindig csak annyit mutat, amennyit.

Mostanában egyre többet ábrándozok. Próbálom elképzelni, hogy mi vár ránk. Mi fog történni a szülőszobában, milyen lesz a karomba fogni a kisfiunkat, hogy fog vajon kinézni, milyen lesz hazaérkezni, és szembesülni a tudattal, hogy akkor innentől fogva a következő 20-30 évre új lakótársat kapunk.

De bevallom, mégsem ezek a legnagyobb dilemmáim. Az elmúlt napokban a gondolataim 90%-át az kötötte le, hogy honnan fogom tudni, itt AZ IDŐ, indulni kell!

Őszinte leszek….stílusos szülés megindulásra vágyom. Szerintem túl sok amerikai filmet néztem.

Például milyen klassz lenne, ha úgy történne, mint Mirandával a Szex és New York-ban. Beállít Carrie, és Miranda magzatvize ráfolyik Carrie vadiúj, méregdrága Manolo Blahnik (vagy Jimmy Choo?) cipőjére.

Igaz nekem Carrie barátnőm nincs, de van helyette egy Salkim, aki itt volt nálunk nemrég egy hetet. Mégsem történt semmi…Lehet azért, mert Salkinak nincs Jimmy Choo cipője???

Vagy azért mert ő az ügyvéd, nem én, és én írok blogot, nem ő? Ó, Jucám, ezt elrontottuk, gyere vissza, játsszuk újra!!!

Na hát ilyen hülyeségeken jár az agyam…

Péntek éjszaka egy szemhunyásnyit sem aludtam. Egyfolytában fájásaim voltak. Ha az élet egy nagy pókerjátszma lenne, betoltam volna az „all-in”-t arra, hogy még aznap megszülök.

Szentül meg voltam győződve róla, hogy a várva várt nagy pillanat itt toporog a küszöbön, csak ajtót kell neki nyitnom.

Ücsörögtem a konyhaasztalnál, és azon gondolkodtam, vajon ez most akkor a kezdet? Reggel 7-ig meditálgattam rajta, majd elszundikáltam. Másnap folytatódott a dolog, de délutánra egyre csökkent az intenzitás, ezzel párhuzamosan az én meggyőződésem is.

Nem, ez még nem az lesz.

Estére belém hasított a tudat, hogy másnap november 1-je. Halottak napja. Elég morbid egy dátum a születéshez. Nekem november 1-je nem azt jelenti, hogy tököt húzok a fejemre, és ijesztegetem a szomszédokat, de még gyerekkoromból se a cukorka túladagolás emléke dereng fel. Mindenszentek, halottak napja, halott szeretteinkről való megemlékezés, temetőbe látogatás, gyertyagyújtás…ezekre asszociálok. Szülinapi torta, és heppi börzdéj? Hát nekem nem illik a képbe, ezt gyorsan meg is beszéltem Simonnal.

Este anyukámmal beszéltem telefonon, aki megnyugtatott, hogy este telihold lesz, na majd az biztosan hatni fog ránk. Mint köztudott, a telihold szabályozza az ár-apály jelenséget, hatással van az egész emberi testre, női ciklusra, mindenre, az egész világ működésére.

Kivéve Simonra.

Ráadásul ma durva hidegfront is jött. Telihold megspékelve hidegfronttal? Nekünk meg sem kottyan…illetve nem igaz, hazudok, hajnalban egy nagyon erős fájásra ébredtem.

Legmélyebb álmomból arra riadtam, mintha egy kést szúrtak volna belém, fel is nyüszítettem öntudatlanul, szegény Peti majdnem frászt kapott mellettem.

Gyorsan a telefonom után kaptam, ránéztem az időre: hajnali 5óra 55 perc volt.

Na mármost 5+5+5= 15 , ami köztudottan Peti mezének a száma, mióta világ a világ….ez nem lehet véletlen! Ez egy jel, gondoltam. Petinek is gyorsan lederiváltam ezt a számomra egyértelműen nem véletlen számmisztikai összefüggést, hümmögött egyet, majd közölte, hogy szerinte kezdek megőrülni (mellesleg teljesen igaza van).

Mindenesetre becsuktam a szemem, mélyeket lélegeztem, és átadtam magam a fájdalomnak. Jöjjön, aminek jönnie kell! Másfél óra mozdulatlan fekvés után feladtam…nem bírtam tovább hallgatni a gyomrom korgását, felkeltem és bőségesen megreggeliztem.

Pedig klassz lett volna ez a 15-ös motívum!

Anyukám másik teóriája a stílusos szülésre (lám, lám, nem csak én vágyom valami extrára:) :

a pénteki nap. Apuka születésnapja, milyen tuti szülinapi ajándék lenne neki az első fiúunoka! Főleg, hogy péntekre esik, és én is pénteki napon születtem. Logikus, minden összevág.

Csak a péntek még olyan messze van. Legyen inkább a ma délután!

Úgyis olaszóránk lesz. Már elgondoltam, milyen vicces lenne, ha az óra felénél feltenném a kezem, hogy akkor „Szkúzi, de nekem most csinkve minuti fájásaim vannak”. Majd felállnék, intenék egy „ ciao a tutti”-t, és már indulhatnánk is a kórházba.

De ha ez sem jön be, akkora a végső, utolsó mentsváram a szombati nap lesz, Petiéknek itthon lesz meccsük. Pont annak a városnak a csapata ellen (Bolzano) fognak játszani, ahol elméletileg Simon születni fog. Lehet, hogy még megvárja a helyi derbi eredményét?

Mindenesetre az edzővel meg kell beszélnem, hogy az egyik zöld időkérő lapot adja kölcsön, ha akció van, be tudjam nyújtani. Vagy szép csöndben átlihegem a két félidőt, és a befejezést jelző sípszó után Peti átugrik a korláton, és úgy ahogy van, rohanunk a kórházba.

Ha nagyon nem bírom kivárni a végét, jelzek neki, hogy üssön le valakit, amiért azonnal piros lapot kap. Ja, inkább ezt mégsem….élete legdrágább piros lapjáért nemrég kapta meg a portugál szövetség határozatát, még azt az infarktust sem hevertük ki, amit a bírság mértéke okozott. Ezt túl sok izgalom lenne egy napra. Nem kell több piros lap. Annyiért inkább lihegek.

Na jó, elég a hülyeségeimből.

Valójában már ott tartok, hogy megelégednék egy teljesen snassz indulással is…sőt még azzal is, hogy bemegyünk a kórházba, rákötnek az infúzióra, amiről szép lassan megindulnak a fájások, majd burkot repesztenek. Nem kell már nekem több illúzió...csak egy jó óraszerelő!