Egyszer valaki mondta nekem Simi egyik képe láttán, hogy milyen retró stílusban öltöztetem a gyereket. Egészen eddig a pontig el sem gondolkodtam rajta...de tényleg, milyen igaz! Különben meg újra divat a retró, úgyhogy akár divatosnak is vehetjük:-). Jellemző egyébként, hogy a szülők mennyire élvezik, hogy a saját kedvük szerint öltöztethetik/fésülhetik a gyereküket.
Sajnos nem sokáig...nekünk szerintem még egy pár hónapunk van, hogy ezt kiélvezhessük, aztán jön az önakarat érvényesítésének időszaka, hajaj...na onnantól kezdve magyarázhatom majd én, hogy mennyire cuki a kötött gyapjúnaci, ha ő Thomasos pólót akar felvenni, és hiába zabálnivaló az unokahúgaitól örökölt kis csíkos-macis pizsamájában, ha ő a pókemberes kezeslábasában akar majd aludni. Bevallom őszintén nem várom annyira ezt az időszakot, sőt a G.I.Joe-sat sem...de sokat nem tehet az ember. Próbálja terelni a fa vonatok, szép mesekönyvek, igényes játékok és a puha gyapjúnadrágok felé, de aztán úgyis győz az óvoda meg a média, na meg a műszálas pókember jelmez. Mindegy, ez még messze van, egyelőre még kitombolom magam, és öltöztetem kedvemre. Hol édes, kisbabásan macis rugdalózóba, néha vagány srácosan ingbe, farmerba, és bizony legtöbbször győz a kényelem és a retro:-). Legújabb kedvencem, ami nálam mindent visz, a fehér szandál barna zoknival összeállítás....ahogy totyog benne, és jön felém, egyszerűen nem tudok betelni vele, annyira édes!
És akkor mutatom még pár képet...Manci Mama által kötött csíkos mellényke, amiben nagyon büszkén feszített 5 hónapos korában.
Ezt a barna gyapjúnacit én kötöttem neki tavaly télen. Volt belőle egy kék is, és tulajdonképpen ebben a két nadrágban nyomultunk egész télen a nagy sétálások alatt.
Végezetül pedig ismét egy Manci Mama által alkotott fehér sapka, ami praktikusan nyúlik, már több mint fél éve jó rá, együtt nő a gyerekkel:)
Időközben arra is rájöttem, hogy ez az én tudatalatti vonzódásom a retróhoz valószínűleg a gyermekkoromban gyökerezik. Rengeteg boldog és szép emléket őrzök a nagyszüleimről, akik engem nagy szeretetben nevelgettek. A gyermekkori ruháimra nem igazán emlékszem, ennek ellenére a kedvenc ruhadarabom képe kristálytisztán lebeg előttem...egy csíkos mellényke, amit a Mamám kötött nekem. Maradék fonalakból volt, legalább 10 tíz különböző színben pompázott, fa gombok díszítették, és nem csak nekem volt, hanem az unokatestvéreimnek is. Olyan tisztán emlékszem rá....Szerintem abba a mellénybe a Mama belekötötte a szeretetét is. Ahogy a felnőttek, úgy a gyerekek is pontosan érzik és tudják, hogy ami igazán fontos, az nem pénzbe kerül....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése