A születés csodája

"Amikor világra jön egy gyermek, az anya minden fájdalma pillanatok alatt elmúlik"; "Fájdalmas a szülés, de gyorsan elfelejti az ember"; "A szülés egy csodaszép élmény".
Ugye mindannyian hallottátok már ezek a közhelyeket?
Bevallom, én mindig kétkedve hallgattam az efféle beszámolókat. Hogy lehet az, hogy valami iszonyatosan fáj, és aztán hirtelen elmúlik? Vajon tényleg képes ilyen erős fájdalomcsillapítót előállítani az emberi test?
A szülés utolsó fázisában már az is megfordult a fejemben, hogy minden nővel a szülés után aláíratnak egy titoktartási nyilatkozatot az emberi faj kihalásának védelmében. Begyakoroltatják ezeket a buta közhelyeket, és aztán generációról generációra az emberek adják tovább a hazugságot. Alapvetően kíváncsi természet vagyok. Na jó, nagyon kíváncsi...néha túl kíváncsi. Szeretek a végére járni a dolgoknak. Pont ezért tudatosan készültem a születés pillanatának élményére. Sokan mondják, hogy akkor más dimenzióba kerül az ember, elveszti az idő- és térérzékét, később nem is emlékszik pontosan a részletekre.
Nos, velem ez nem így történt. Én minden apró részletre emlékszem, pontosan tudom hány órakor mi történt, a kitolás alatt nem csuktam be a szememet, minden másodpercben tudatomnál voltam, és figyeltem. Vártam a csodát.
Simon születése előtti másodpercekben a pokol legmélyebb bugyraiban jártam. Mai napig nem tudom felfogni, hogyan fért ki ott alul egy 3810 grammos gyerek.Pedig láttam, tényleg onnan jött ki:). Tanúm is van rá:). Néztem ahogy kibújik a kis feje, és pillanatok múlva kicsusszan a teste. Gyorsan rátették a hasamra ezt a kis üvöltő, véres csomagot, és abban a pillanatban jött a varázslat.Az összes fájdalmam elmúlt, de szó szerint. Próbáltam mozgatni a lábam, nyomkodni a hasamat, kerestem magamon a fájdalom jeleit, de egyszerűen eltűntek!
Ezt tényleg nem lehet épp ésszel felfogni. Olyan béke, nyugalom és boldogság öntött el, amit előtte még soha nem éreztem életemben. Annyira katartikus élmény volt, hogy nem tudom szavakba önteni.
Készült erről a pillanatról egy fotó, amit megosztok most veletek, szerintem a tekintetemben benne van, amit akkor éreztem. Sokan mondták, hogy nyoma sincs rajtam a fájdalomnak, és az előző három nap eseményeinek...Bár nincsenek drogos élményeim, de talán a legkeményebb drogok tudnak ilyen gyorsan tudatállapotot megváltoztatni. Hihetetlen magaslatokba szárnyal az ember, és tényleg azt érzi, hogy ez megér minden fájdalmat! És nem csak fizikailag, lelkileg is ugyanezt a szárnyalást éreztem. Amikor a kezembe fogtam Simont, tudatosodott bennem, hogy szülők lettünk. Egy új életet hoztunk létre. Petivel 13 éve vagyunk együtt. Álszent lennék, ha azt mondanám, 13 éve ugyanúgy szeretjük egymást. Mint mindenhol, nálunk is voltak mélypontok, hullámvölgyek, sőt olyan időszakok is, amikor azt gondoltuk, talán mégsem evezünk tovább egy csónakban. De aztán felnőttük a feladathoz, a házassághoz, az élethez.
Amikor Simon világra jött, rádöbbentem, hogy a mi szerelmünkben lezárult egy fejezet, és egy új indult helyette. Nem véget ért valami, hanem egy magasabb szintre került, több lett. Több lett a szülői szeretettel, a felelőséggel, a gondviseléssel, az aggódással,és a határtalan büszkeséggel, amit akkor érzek, ha belenézek azokba a gyönyörű ,(egyelőre) kék szemekbe. Simon a mi szerelmünk gyümölcse. Több lett az életünk. Fizikailag csak 3810 grammal , lelkileg az örökkévalóság illúziójával. Kívánom, hogy mindenki élje át ezt a csodát, mert tényleg ez az igazi értelme az életnek!
A fájdalom pedig tényleg ahogy jön, úgy el is múlik. Nekem elhihetitek:)!
Jellemző, hogy a szülés után pár perccel azt mondtam Petinek, ugye nem baj drágám, ha nem lesz második gyermekünk? 1 hét múlva azt mondtam, na jó, érzéstelenítéssel szülök még egyszer. 3 hét múlva már az érzéstelenítés sem tűnt olyan nélkülözhetetlennek.
És most, alig 4 héttel később már boldogan tervezzük a kistesót:)